Dr. Ángyán József

SZIE KKörnyezet- és Tájgazdálkodási Intézet (KTI) – élt 24 évet.

„Seregesen senkik jönnek,
megrabolnak, elköszönnek
gúnnyal, szabadon,…”
(Ady Endre, 1912)

Ezúton tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy alapításának és sikeres működésének 24. évében, „hosszan tartó, súlyos” támadások után, a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Tanácsának indoklás nélküli döntése és a SZIE Szenátusának ezt megerősítő határozata alapján, Orbán Viktor 3. kormánya, Balogh Zoltán felügyelő minisztersége, Tőzsér János rektorsága, Gyuricza Csaba dékánsága és Urbányi Béla mb. intézetigazgatósága idején, 2014. szeptember 30-án megszűnik a Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézete, a fenntartható mezőgazdaság és vidékfejlesztés egyetemi képzési programjának hazai kidolgozója, gondozója, a határokon innen és túl ismert és elismert SZIE KTI.

Intézetünk Magyarország és benne a felsőoktatás remélt megújulása jegyében fogant, az 1990-es „rendszerváltó reménységek” egyik szülötte volt. Felsőoktatási értelmiségi műhely, egyúttal emberi-szakmai közösség, amely közel negyedszázadon át a páratlan magyar természeti értékek megőrzésén, agráriumunk és vidékünk megújításán, az ehhez szükséges „szellemi infrastruktúra” kialakításán, egy felelős magyar (agrár)értelmiség felnevelésén munkálkodott. Olyan értelmiség kinevelésén, amely tudatosan vállalja a természet, a gazdatársadalom, a helyi közösségek és a vidék iránti - létéből, küldetéséből fakadóan rá háruló - felelősséget. Olyan értelmiség felnevelésén, amely képes lehet a természeti és az ember formálta tájnak, valamint az elődeinktől örökölt szellemi, kulturális környezetnek megfelelő természetvédelmi, mezőgazdálkodási, környezetgazdálkodási, terület- és vidékfejlesztési feladatok összehangolt ellátására.

Ehhez a korábbi – kizárólag technológiai és természettudományos területekre koncentráló, „csőlátó” – képzésünket meg kellett haladnunk, a technológus szakemberképzésről továbblépő – a mezőgazdálkodást a természeti rendszerekkel és a vidéki közösségekkel valamint a földhöz („ager”-hez) kötődő kultúránkkal, az agrikultúrával ismét egyesítő – új szakértelmiségi képzési irányra volt szükség. Ennek – a fenntartható mezőgazdaság- és vidékfejlesztés, a környezet- és tájgazdálkodás programjának – megvalósítását és az ehhez nélkülözhetetlen kutatási, oktatási, nevelési szellemi infrastruktúra fejlesztését tekintette küldetésének az a szakmai műhely és egyben emberi közösség, amelyet 2014. szeptember 30-áig, erőszakos megszüntetéséig, lerombolásáig Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetnek, vagy önálló fogalommá válva egyszerűen csak KTI-nek neveztek.

A történések és a végső kudarc okainak részletes elemzését egyszer bizonyára majd érdemes lesz elvégezni. Ám nekünk, akik annak idején, az 1980-as évek végén különböző szakterületekről érkező, zömében harmincas, negyvenes éveikben lévő egyetemi oktatók voltunk, és ezt az irányt, az agrár-felsőoktatás megújítását közel negyedszázada - a rendszerváltás később illúzióvá vált őszinte hitével - kezdeményeztük majd elindítottuk, programját kidolgoztuk és tartalmilag sikerre vittük, nekünk magunknak is számot kell vetni a történtekkel. Tartozunk az utánunk jövő generációknak is azzal, hogy az elhallgatások, csúsztatások, mi több hazudozások közepette legalább vázlatosan rögzítsük a KTI kialakulásának, felemelkedésének és bukásának általunk igaznak vélt történetét, az események egyfajta értékelését, amely önmagában is számos tanulsággal szolgálhat, sokat elmondhat viszonyainkról. A krónikás szerepét a szak- és intézetalapítók egyikeként, a létrehozásban és működtetésben alapító igazgató-helyettesként majd 15 éven keresztül igazgatóként közreműködő, most nyugállományba készülő „csapattagként” mások helyett is magamra kell vállalnom, meghagyva persze a részletes elemzés és ítéletalkotás jogát és lehetőségét az utókor számára.

Ami a kezdetet illeti, nehéz azt egy időponthoz kötni. A változások ugyanis általában nem egy csapásra, hanem hosszú érési folyamat, lassú eszmélés eredményeképpen következnek be. Mégis ez a közös történetünk talán az 1988. november 12-i, mintegy 600 résztvevővel megszervezett kiskunmajsai agrárfórummal kezdődött, amelyre Dobos Károllyal, Szakál Ferenccel és Gábriel Andrással, kedves korábbi professzoraimmal, tanáraimmal majd kollégáimmal együtt magam is elutaztam. Tettük ezt annak ellenére, hogy tudtuk: agrár- és vidékügyekben ez lesz az első olyan komoly, országos ellenzéki összejövetel, amelyről a hivatalos média is tudósit, és amelynek résztvevői komoly retorziókra is számíthatnak. (Ezen a tanácskozáson, nyilvános fórumon – a televíziós felvételeken is látható módon - magam is felszólaltam, aminek következtében pl. az Egyetem személyzeti vonaláról „jó szándékú” figyelmeztetést kaptam: jobb lesz, ha más munkahelyet keresek magamnak, itt ugyanis „nem jósolnak nekem hosszú karriert”.)

De ennél lényegesen fontosabbá vált a későbbiekben, hogy itt találkoztam több olyan korombeli kollégával – pl. Ónodi Gábor építésszel, Podmaniczky László agrárközgazdásszal és másokkal -, akik ugyancsak úgy gondolták, hogy az agrár-felsőoktatásban is jelentős tartalmi és intézményi változtatásokra van szükség. Olyan kollégákkal, akik szinte egyszerre érezték meg, hogy a környezethez, a tájak eltérő adottságaihoz alkalmazkodó, környezeti, gazdasági és társadalmi dimenziókban egyaránt elfogadható eredményeket adó, fenntartható mezőgazdasági, környezet- és tájgazdálkodási rendszerek kidolgozására és elterjesztésére van szükség. Ez azonban nem csak más típusú, hanem szélesebb körű ismereteket is igényel, mint az „egy-ügyű”, kizárólag a termelés és a befektetői tőkemegtérülés hatékonyságának növelésére törekvő, iparszerű mezőgazdaság, vagy inkább biológiai ipar technológiai folyamatainak puszta irányítása.

Az ezt követő szélesedő – Bakonyi Gáborral, Kiss Józseffel, Mézes Miklóssal és másokkal bővülő - „kemény mag” egymásra találása, az érlelődő közös gondolkodás és belső viták után a változtatási szándék első, komoly meghökkenést okozó közös akciója 1990 legelején történt. Ekkor generációnk több tagjával – a vezetés számára is némiképp váratlanul - szórólapokon és plakátokon követeltük, hogy a pártállam kiszemelt következő rektora helyett az egyetem kollektívája maga választhassa meg vezetőjét. A kezdeményezéshez óvatosan bár, de egyre többen csatlakoztak, és az akció számunkra is váratlanul komoly sikert hozott: az évek óta Rómában, a FAO központban dolgozó, így a helyi érdekköröktől és -összefonódásoktól távol került, széles látókörű, az agráriumot és a vidéket érintő európai és világfolyamatokra rálátó volt professzorunk, Kocsis Károly lett az Egyetem rektora.

Vele, aki a nemzetközi trendek ismeretében maga is komoly változtatásokat látott szükségesnek a felsőoktatásban, és az általunk körvonalazott iránnyal maga is szimpatizált, gyorsan megértettük egymást. Nagy lelkesedéssel és hittel vetettük tehát bele magunkat az általa elindított, tartalmi, intézményi és szervezeti átalakítást célzó egyetemi kerekasztal-tárgyalásokba. 1990 nyara a változtatás reményével, előkészületeivel, felfokozott várakozásokkal és lázas egyeztetésekkel zajlott, és eleinte úgy tűnt, hogy sikerülhet az egész egyetemet ezen új irányba fordítani. Őszre azonban kiderült, hogy a fordulathoz, az intézmény egészének megmozdításához nincs meg a kritikus tömeg, és az ortodox iparos, technológus, nagyüzemi képzési irány csak igen nehezen lesz változtatható. Ekkor született az a döntés, hogy karközi kezdeményezésként, kisebb léptékben, új szak kidolgozásával kezdjük el a változtatást. Erre akkor két út kínálkozott.

• Az egyik lehetőség az új, környezetgazdálkodási agrármérnöki szak alapításával egyidejűleg karalapítási folyamat indítását jelentette volna. Akkortájt több egyetem is ezt a megoldást választotta, melynek következtében akkor az országban több új kar jött létre néhány tanszékkel és tanszékenként akár 3-4 oktatóval.
• Egy másik út – amelyet végül is rektorunk, Kocsis Károly professzor javaslatát elfogadva választottunk – az építkezést a tartalom felől kezdte meg, és a szerves fejlődésben tartalmilag megerősödő szak számára irányozta elő az intézményesülést, a szakgondozó intézetté majd karrá válást.

Mai tudásunk birtokában és a végkifejlet ismeretében persze az első megoldás valószínűleg jobb lett volna, elkerülhetővé tette volna a program valamint az azt összeállító közösség hányattatásait, szinte folyamatos támadását, erodálását majd mai tönkretételét. Az összeállított korszerű - a maga idejében valóban a világ élvonalába tartozó - program, Kocsis Károly professzor, a Rektori Konferencia akkori elnöke menedzselésével bizonyára sikeres karalapítást eredményezhetett volna. De más döntés született, és 1990 decemberében karközi környezet- és tájgazdálkodási szak alapítását és indítását kezdeményező felhívással, nyílt levéllel fordultunk oktató kollégáinkhoz. Azóta ettől az időponttól számítjuk a szak és az azt gondozó Intézet alapításának kezdetét. Ebben – azon túl, hogy a kiinduló helyzetértékelést és a legfontosabb alapelveket rögzítettük – kértük a kollégákat, hogy egyetértésük esetén, tudományterületük specialitásainak ismeretében tegyenek javaslatot az új szak tartalmára és működésére. Felhívásunkhoz a különböző gödöllői karok és tanszékek munkatársai közül azonnal közel 30 oktató csatlakozott. Számuk hamarosan meghaladta az 50-et, és 1991 tavaszára összeállt egy olyan szerkezet és képzési program valamint oktatói közösség, amely lehetővé tette szakalapítási és indítási kérelem benyújtását az engedélyező szervekhez. A kérelmet az Egyetemi Tanács, az Agrár-felsőoktatási Intézmények Rektori Kollégiuma, az MKM, a KTM továbbá az MTA illetékes osztálya is megtárgyalta, és a szak alapítását valamint indítását egyaránt támogatta, az FM pedig 1992 augusztusában engedélyezte. Az újonnan alapított okleveles környezetgazdálkodási agrármérnök szakon a képzés Gödöllőn, az országban elsőként, de Európában is a legelsők között, 1992 szeptemberében, felmenő rendszerben, nappali tagozaton 35 hallgatóval megkezdődött. Gondozására 1994-ben, kari jogállású, „funkcionális kari” szervezeti egységként jött létre a Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet, a KTI.

E viszonylag gyors kezdeti sikerekben fontos szerepet játszott, az építkezés egyik fontos mérföldkövének bizonyult, hogy az általunk nagyra becsült professzoraink közül Stefanovist Pál akadémikus úr, a Talajtan professzora, a környezetvédelmi szakmérnöki képzés korábbi gödöllői elindítója, az MTA Agrártudományok osztályának hajdani elnöke - Kocsis Károly rektor úr közvetítésével, megkeresésünkre és kérésünkre - elvállalta az új irány kidolgozását kezdeményező akkori „csikócsapat” majd a szak és az azt gondozó intézet vezetését. De ugyancsak fontos fejleménynek bizonyult, hogy Menyhért Zoltán, Szakál Ferenc majd mások mellett Cselőtei László, Horváth László és Kovács Margit, tudományterületeik méltán elismert professzorai is közösséget és személyes közreműködést is vállaltak a kezdeményezésben, vagy pl. Győri-Nagy Sándor, Kelemen Janka és Lábadi Károly a szakhoz kapcsolódó humán képzési terület kialakításában. Az emberi közösség- és műhelyformálásnak fontos fejleménye volt továbbá Keszthelyi Kamillóné, Matild csatlakozása az induló közösséghez, aki egy olyan hallgató- és oktatóbarát, emberi Hivatalt alakított ki a szak körül, amit az elembertelenedő, személytelenné váló, gépies felsőoktatás közegében azóta is méltán emlegetnek mindazok, akik azt és annak lelkét, közülünk sajnos korán távozott kedves kollégánkat, Matildot megismerhették. A halálával keletkezett űrt Szabó Péterné, Magdika hasonló lelkülettel és odaadással igyekezett betölteni, szintén nagyszerű munkatársunkká vált. A kifelé tudatosan nyitó műhelyben azután, az idő előrehaladtával olyan kiváló külső kollégák is oktatói szerepet vállaltak, mint például Andrásfalvy Bertalan, Balázs Géza, Bardócz Zsuzsa, Darvas Béla, Elek Sándor, Holnapi Dénes Márton, Gyulai Iván, Horváth Lajos, Illés Zoltán, Kerekes Sándor, Kerényi Attila, Kiss Károly, Krassay László, Kresz Albert, Lóczy Dénes, Murányi Attila, Pusztai Árpád, Roszík Péter, Székács András, Tardy János vagy például Vajnáné Madarassy Anikó. Köszönettel tartozunk nekik, hiszen ez akkor – az agrárium és a képzés ökoszociális irányváltását, megújítását alapvetően elutasító, de legalábbis lekicsinylő, mosolyogva fogadó, ortodox iparos agrárközegben és annak egyetemén – egyáltalán nem volt személyes kockázat nélküli lépés.

Nem volt ugyanis egyszerű a kizárólag technológiai, termelési kérdésekre koncentráló szakképzés – e többfunkciós mezőgazdasági, fenntartható környezet- és tájgazdálkodási modellnek megfelelő – átalakítása, és e folyamat igazán még ma sem fejeződött be, sőt visszafordulni látszik. A fenntarthatósági elvek a szakképzési hierarchiában „felülről lefelé” terjedtek. Először a postgraduális (1974: okl. környezetvédelmi szakmérnök képzés, Gödöllő), majd a graduális egyetemi képzésben jelentek meg (1992: okl. környezetgazdálkodási agrármérnök képzési szak alapítása és indítása, Gödöllő; 1997: okl. környezetgazdálkodási agrármérnök képzési szak indítása, Debrecen). Ezt követően terjedtek át a graduális főiskolai (1992: víz- és környezetgazdálkodási képzés, Szarvas; 1997: környezetgazdálkodási agrármérnök képzés, Gyöngyös; 1997: tájgazdálkodási mérnökképzés, Mezőtúr) majd a középfokú képzésre. A fenntarthatóság, a környezet és a vidéki térségek társadalmi problémái oktatásához való viszony megváltozásának időben egymást követő lépcsőfokait a felsőfokú szakképzésben olyan megfogalmazások, vélemények jellemezték, mint pl. az alábbiak:

• „Nincs rá szükség! Ez a zöldek és a szociálpolitika dolga! Nekünk termelnünk kell!”
• „A fenntarthatósági és környezeti kérdéseket a tárgyak építsék be saját tananyagukba!”
• „A fenntarthatósági és környezeti kérdések jelenjenek meg önálló tárgyak formájában!”
• Legyenek önálló szakok
• önmagában a környezetügy területén (pl. környezeti mérnök)
• más szakmákhoz kötötten (pl. környezetgazdálkodási agrármérnök)!”

Közösségünk ez utóbbi álláspontot képviselte. Az általunk alapított és indított okleveles környezetgazdálkodási agrármérnök szak a fenntartható (értékőrző) mezőgazdálkodás és vidékfejlesztés területeire olyan „generalista típusú”, „nemcsak a fát, hanem az erdőt is látó” agrármérnökök képzését tűzte ki célul, akik

• ismerik a környezet- és tájgazdálkodás főbb területeinek (mezőgazdasági célú környezethasználat/agrártermelés, környezet- és természetvédelem, környezet­elemzés, -tervezés, -alakítás) alapjait, belső összefüggéseit és e területek kölcsönhatásait;
• rendelkeznek azokkal a legfontosabb ökológiai-, mezőgazdálkodási-, műszaki-, jogi-, közgazdasági-, társadalmi ismeretekkel és az agrári­umhoz kapcsolódó humán műveltséggel, amelyek képessé teszik őket a természeti és az ember formálta tájnak valamint az örökölt szellemi környezetnek megfelelő területfejlesztési, vidékfejlesztési, környezet­gaz­dálkodási feladatok ellátására és koordinálására, fenntartható mezőgazdasági, környezet- és tájgazdálkodási rendszerek kidolgozására, továbbfejlesztésére és gyakorlati megvalósítására.

Az e programot kidolgozó, az azonos értékrend és világlátás alapján természetesen kiválogatódott oktatói, emberi, értelmiségi közösség tehát a fenntartható környezet- és tájgazdálkodás kutatási, fejlesztési, felsőfokú képzési és tanácsadási feladatainak magas szintű ellátását tekintette hivatásának, küldetésének és életprogramjának. Ez a közösség munkájával, törekvéseivel hozzá kívánt járulni a magyar agrárium megújításához, fenntartható fejlődési pályára állításához, természeti értékeink, tájaink és ezzel egy élhető környezet fenntartásához, továbbá a magyar gazdatársadalom, a helyi közösségek és a vidék megerősítéséhez. A KTI-nek az új irány megfogalmazásában, képzési programja kidolgozásában és indításában játszott meghatározó szerepét, úttörő tevékenységének országos elismerését mi sem jelzi jobban, mint hogy a környezetgazdálkodási agrármérnöki szak egyetemi és főiskolai szintű képzési követelményei „Az agrár-felsőoktatás alapképzési szakjainak képesítési követelményeiről” szóló, 146/1998. (IX.9.) számú Korm. Rendeletben, az Intézet oktatási programja alapján kerültek rögzítésre.

Ami az intézményi kereteket és a szak vezetését illeti, a Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet (KTI) 1994-es létrehozását követően annak igazgatója Stefanovits Pál akadémikus úr lett, a helyettesi teendők ellátására pedig én kaptam megbízást. 1996 és 2010 között – Stefanovits professzor úr visszavonulásától, államtitkári kinevezésemig - az Intézet vezetését én láttam el. Munkámat két helyettesem, Ónodi Gábor és Podmaniczky László, majd a feladatok szaporodásával hozzájuk csatlakozva Kriszt Balázs segítette.

A szak iránt jelentősen növekvő érdeklődés hatására 1998 februárjában az Egyetemi Vezetői Kollégium egyetértésével, Székely Csaba akkori rektorunk támogató felkérésére az Intézet vezetése tézisszerű, belső vitaanyagként vázolta a KTI önálló egyetemi karrá válásának koncepcióját, a folyamat elindításának és ütemezésének tervét. Azt a vezetői értekezlet fő vonásaiban elfogadta, majd egy – a meglévő karok kapacitásait kisebb mértékben érintő – részletes intézményfejlesztési terv kidolgozását kérte, 9-10 új – az intézeti profilokhoz kapcsolódó, komplex tudományterületeket gondozó – tanszék létrehozásával. Ez alapján, a fejlesztés első lépéseként 1999 januárjában az Egyetemi Tanács döntése alapján a KTI-ben előbb 5, majd ugyanezen év novemberében újabb 5, új tudományterületeket gondozó, az Egyetemen addig nem volt tanszék, korszerű tanszéki struktúra jött létre az alábbiak szerint:

• Alkalmazott Etológiai Tanszék
• Földhasználati és Tájgazdálkodási Tanszék
• Környezetgazdaságtani Tanszék
• Kultúrökológiai és Környezeti Kommunikációs Tanszék
• Környezeti Elemek Védelme Tanszék
• Ökológiai Mezőgazdasági Tanszék
• Tájökológiai Tanszék
• Természetvédelmi Tanszék
• Területi Tervezési Tanszék
• Térinformatikai Tanszék

Időközben az Egyetemi Tanács határozata alapján a KTI szervezetébe került át az Egyetem - Gödöllői Tájvédelmi Körzethez tartozó - 270 ha-os babatvölgyi területe és az azon található lovarda valamint lúdtenyésztési kutató állomás is, melyek együtteseként létrejött a Babatvölgyi Ökológiai Modellközpont, mint az Intézet tangazdaságága. A KTI kollektívája elkészítette annak fejlesztési tervét, amelyet az Egyetem és a kormányzat közös környezet- és természetvédelmi modellközponttá kívánt fejleszteni, és mint közös fejlesztési projekt a magyar-holland kormányközi együttműködési programba is bekerült. Az Intézet tehát a 2000. január 1-én megalapított Szent István Egyetembe, mint annak a Gödöllői Területi Irodához tartozó, 10 tanszékből, 1 modellközpontból és tangazdaságból, valamint Intézeti Hivatalból álló, önálló kari jogállású egysége került. Ezt követően a SZIE új Egyetemi Tanácsa 2000 áprilisában – az Intézet valamint partnerei: a Kisállattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet, illetve a Tápiószelei Agrobotanikai Intézet előterjesztése alapján és együttműködésében – létrehozta a SZIE-KTI Kihelyezett Génmegőrzési és Nemesítési Tanszékét.

A fenti fejlesztési folyamat eredményeként létrejött egy olyan – összesen 91 teljes és 28 részmunkaidős munkatársat foglalkoztató, közel 400 környezetgazdálkodási agrármérnök hallgató tanulmányait irányító és saját tantárgyaival az egyetem több szakjának oktatási programjában is aktívan közreműködő intézeti struktúra, amely minden tekintetben megfelelt az egyetemi karokkal szemben támasztott követelményeknek. Az Intézet karalapítási kérelmét a rektorral, Szendrő Péter professzorral egyetértésben, 2000 májusában terjesztette az Egyetemi Tanács elé, amit az egyhangúlag támogatott. Egyidejűleg felhatalmazta a rektort, hogy 2001. január 1-el a KTI bázisán, annak továbbfejlesztésével kezdeményezze a SZIE-n egyetemi szintű Környezetgazdálkodási Kar alapítását.

A rektor által 2010 júliusában - a MAB (gödöllői belső „közreműködéssel és ráhatásra” kialakított) elutasító valamint az FTT támogató véleményével az 1. Orbán kormány oktatási miniszteréhez, Pokorni Zoltánhoz - beterjesztett karalapítási kérelem azonban nem hozta meg a várt eredményt, azt az OM elutasította. Ebben különböző, külső és egyetemen belüli akadályozó háttérerők is jelentős szerepet játszottak, amelyek közül egy zavarkeltő kezdeményezést talán külön is érdemes megemlíteni. A Mezőgazdaságtudományi Kar ugyanis Heltai György professzor - korábbi rektor-helyettes, majd 1999-ig a kar dékánja - vezetésével egyidejűleg, a karalapítási kérelemmel párhuzamosan környezetmérnöki szak indítása iránti kérelmet nyújtott be ugyanazon engedélyező szervekhez. Ez erősen gyengítette, majd – mint utólag kiderült – meg is akasztotta a Környezetgazdálkodási Kar megalapítására vonatkozó kezdeményezést, és helyette a Mezőgazdaságtudományi Kar kapott engedélyt a környezetmérnöki szak indítására. A korábbi önálló, sikeresen működő és egyre több hallgatót vonzó kari jogállású szakgondozó intézet, a KTI így nemcsak, hogy nem vált karrá, hanem 2001-től - addigi önállóságát is elveszítve - a Mezőgazdaságtudományi Karba került. A Kar pedig ezzel egyidejűleg - a KTI által hozott profilokra és szervezetre építve - nevét Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karra változtatta.

Az, hogy a KTI mindezek ellenére viszonylag nyugodt körülmények között folytathatta egészen 2012-ig szakmai munkáját, az nagymértékben Dimény Judit és Csányi Sándor dékánoknak volt köszönhető, akik a KTI kollektíváját, szervezettségét, magas színvonalú oktatási, kutatási, tudományos és jelentős hallgatói létszámot vonzó valamint kimagasló forrásteremtő, a Kar finanszírozási helyzetét is jelentősen javító tevékenységét elismerték és nagyra értékelték. Ezt a megbecsülést az is jelezte, hogy egy-egy időszakban három kollégánk – Barczi Attila, Kriszt Balázs és Ónodi Gábor – is dékán-helyettesi feladatokat látott el mellettük a Karon. Sőt az egyetemi vezetésben is erősödő – mindenekelőtt Hornok László rektor-helyettes által képviselt – KTI-ellenességet is képesek voltak némiképp ellensúlyozni. Így vált lehetővé, hogy – bár a belső szervezeti átalakítások révén az Intézet tanszékeinek száma az időközben csatlakozott (a KTI-be „menekült”) Halgazdálkodási Tanszékkel együtt előbb (2007 áprilisában) 8-ra, majd (2008 júniusában) 6-ra olvadt, ám ennek ellenére szervezetileg és tartalmilag is továbbfejlődött.

E fejlődés jegyében a KTI az Állattudományi Alapok Intézettel közösen, Darvas Béla professzor vezetésével Kihelyezett Ökotoxikológiai Tanszéket alapított, a környezetgazdálkodási agrármérnöki szakon főiskolai végzettséggel rendelkezők számára egyetemi szintű kiegészítő képzést indított, és a természetvédelmi mérnök egyetemi szak indítási engedélyét is megszerezte. Ezen túl 6 tanszékével és két kihelyezett tanszékével, közel 100 munkatársával és több mint 500 – az általa gondozott szakokhoz kapcsolódó – hallgatójával nemcsak elindította a fenti képzési rendszer-átalakító és kutató-fejlesztő tevékenységet, hanem a „bolognai folyamat” keretében kidolgozta és 2006-ban illetve 2009-ben elindította a környezetgazdálkodási agrármérnök (KGA) és a természetvédelmi mérnök (TV) alap- (B.Sc.) és mester- (M.Sc.) szakokat is. Az Intézet a két általa gondozott szakon eddig immár több mint 2.000 diplomát adott ki. Emellett Menyhért Zoltán professzorunk vezetésével, a KTI bázisán a Környezettudományi Doktori Iskolát (KTDI-t) is megalapította, létrehozva ezzel a környezet- és tájgazdálkodás teljes felsőfokú képzési vertikumát, melyhez a SZIE-MKK időközben (a KTI indulása után mintegy 12! évvel) létrejött Környezettudományi Intézete (KöTI) is csatlakozott.

A KTI erejét és ütőképességét egyebek mellett olyan nagy hazai valamint EU-csatlakozási illetve EU-s projektekben játszott meghatározó szerepe is jelezte, mint például Magyarország földhasználati zónarendszerének kidolgozása vagy pl. a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program (NAKP) közreműködő kidolgozása, fejlesztése és koordinációja. De mindenképpen ide sorolhatók az NVT, AVOP, ÚMVP, VTT programok és tervek alapozó elemzései, az ÉTT rendszer bevezetése, a „Zöld belépő: EU csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata” című MTA kutatási program agrár-tématerületi koordinációja éppen úgy, mint a DART, a NATUROPA, a CEESA (FP-5), a MEA-SCOPE (FP-6), a SENSOR (FP-6), RUBICODE (FP-6), az AE FOOTPRINT (FP-6), a CONVERGE (FP-7), a BIOBIO (FP-7) vagy a BIOCORE (FP-7), nagy nemzetközi projektekben való aktív, meghatározó részvétele is.

Bár 2012-ben, VM parlamenti államtitkári megbízatásomról történt lemondásomat követően – feltehetőleg ettől nem függetlenül, sőt kormányzati hátszelet, állami bátorítást érezve – az Intézet gyengítésére irányuló törekvések érezhetően felerősödtek, ám mindezek ellenére a KTI, mint a SZIE fenntarthatósági képzési alapműhelye, egészen 2014 áprilisáig, az országgyűlési választásokig szakmai, oktatási, tudományos és gazdasági értelemben is az Egyetem egyik legműködőképesebb intézete maradt, a programjai iránti érdeklődés pedig folyamatosan növekedett. Mindez világosan mutatta, hogy a minden tekintetben jól működő intézet átalakítására, még inkább megszüntetésére, - határon innen és túl, vidéki, közösségi, hallgatói valamint szakmai, felsőoktatási és K+F körökben egyaránt ismertté vált, jól csengő - nevének elvételére, tanszékei felszámolására észérvek nem hozhatók fel.

Ennek ellenére a dékán, Gyuricza Csaba a KTI-re vonatkozóan - a téma jelentőségéhez mérten döbbenetesen szűkszavú, a kari átvilágítás eredményeit valamint az Intézet megtartására és megerősítésére vonatkozó ajánlásait figyelmen kívül hagyó, indokokat egyáltalán nem tartalmazó, 2014. szeptember 5-én kelt, meglehetősen zavaros - megszüntető előterjesztést tett. Ebben szinte kizárólag - hihetetlenül primitív, jelmondatszerű, kommunikációs panelekben szokásos - meghatározatlan tartalmú általánosságok („koherensebb, szakmailag egységesebb, összefüggő szervezeti egységek” létrehozása, meghatározatlan „átfedések megszüntetése”, a KTI „átalakításának” elkerülhetetlensége, mint a „kari szerkezet átalakításának első lépése”, tehát legfontosabbnak ítélt teendője) szerepeltek. Ezen „előterjesztés” alapján, a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Tanácsa 2014. szeptember 11-i ülésén a KTI nevű intézet indoklás nélküli megszüntetéséről és tanszékei feloszlatásáról döntött. A döntést a Szenátus 2014. szeptember 24-i ülésén megerősítette, ezzel véglegessé tette, hogy a SZIE Környezet- és Tájgazdálkodási Intézete, a SZIE-KTI 2014. szeptember 30-án megszűnik, 24 éves története véget ér.

Nem lehetnek persze kétségeink afelől, hogy itt nem csupán egy dékán magánakciójáról van szó. Ahol a politika által delegált - az Egyetemen munkaviszonyban egyébként nem lévő - „tartótiszt” számoltatja be, irányítja, utasítja az intézmény vezetését, ott nem a dékáni magánakciók és még csak nem is a belső ármány, irigység és másokon átgázoló erőszak vezet ilyen értelmetlen, az értékeket leromboló, barbár pusztításhoz. Az pedig, hogy dékánként, a vezetői státusban maradásának egyfajta előfeltételeként éppen annak kell az Intézet megsemmisítését, nevének elvételét, tanszékei feloszlatását szánalmasan szervilis módon végrehajtania, önként magára vállalnia, aki környezetgazdálkodási agrármérnöki diplomáját éppen ebben az Intézetben szerezte, ettől a műhelytől kapta, az az ő – talán általa még fel sem fogott – személyes, emberi tragédiája.

A KTI története ezzel úgy tűnik egyelőre véget ért. Szellemisége azonban volt hallgatóiban és mindazokban tovább él, akik az elmúlt negyedszázadban munkatársaival és programjaival így vagy úgy kapcsolatba kerültek. Az Intézet által képviselt irányt az élet igazolta, arra nemcsak itthon, de a világban is egyre nagyobb igény mutatkozik. El kell jönnie tehát hamarosan újra a KTI idejének. Szomorú persze látni azt, hogy miközben az „önsorsrontó” Gödöllőn egy ilyen program, közösség és intézmény, mint amit a KTI egyfajta bejáratott védjegyként jelentett, a ledózerolás sorsára jut, azonközben azok a hazai és külföldi egyetemek, amelyek akár 5-10 évvel is később eszméltek és fedezték fel az irány és képzési programja fontosságát, azok – mint például Debrecen, ahol Pepó professzorék, a szak hozzánk képest 5 évvel későbbi indításához, éppen Gödöllőről, az alapító KTI-től kértek és kaptak ajánlást – jövőt építenek erre, és karuk elnevezésében is büszkén viselik a környezetgazdálkodást. Nagy kár bizony az alkotó közösség ostoba szétverésével, a barbár pusztítással és az értékek lerombolásával okozott időveszteségért, az elvesztegetett előnyért. Úgy látszik nagyon gazdag ez az ország, hogy még ezt is megengedheti magának.

Végül határozottan le szeretném szögezni, hogy a fentiek személyes folyamatelemző, helyzetértékelő magánvéleményemet tükrözik. A tények rögzítését, értelmezését és a folyamat tanulságainak megfogalmazását lelkiismereti kötelezettségemnek éreztem, és a leírtak leginkább az utókornak szólnak. Ezzel egy olyan valaki folyamat-értékelését, véleményét ismerhette meg az olvasó, aki az átélt események ismeretének biztos tudatával rögzítheti a tényeket, mert maga is végigküzdötte és aktív közreműködőként, negyedszázadon át belülről követte egy ígéretes, új kezdeményezés, a KTI sorsát, indulásának, felemelkedésének és lerombolásának folyamatát.

Magyar szürke szarvasmarha borja
(Fotó: Bodó Imre)

Gödöllő, 2014. szeptember 25.

Ángyán József
sk.

Fotó: Greenpeace

A TESZ mozgalom kezdeményezőjeként, leköszönő országgyűlési képviselőként és aggódó polgárként fordulok honfitársaimhoz, segítségüket kérve. Ma kora reggel a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ ökológiai mintagazdaságát megszállták az NFA vitatott földbérleti pályázatának "nyertesei". Területeit egy biztonsági cég emberei lezárták, és a fejlődő vetéseket - a rendőrség asszisztáló jelenléte mellett, az illetékes államtitkár egyetértő nyilatkozata kíséretében – megsemmisítették. Tették ezt annak ellenére, hogy a földbérletek ügyében még nem született jogerős bírósági döntés, és az új "nyerteseket" a hatóság – kérésük ellenére – sem helyezte birtokon belül. Az állam pedig nemcsak asszisztál mindehhez, hanem a bűncselekmény alapos gyanúját felvető akcióhoz bíztatást is ad.

Ez itt a vége a közjót és az azt szolgáló intézményeket védő állam mítoszának! Itt már csak az együttes kiállás és a nyilvánosság ereje segíthet. Ez most már nem csak a közhasznú, közösségeinket és a vidéket hosszú évek óta odaadóan szolgáló, nemzetközi rangú vidékfejlesztési központról, ökológiai mintagazdaságáról és népfőiskolájáról, felbecsülhetetlen értékeiről és nagyszerű munkatársai szól. Kishantos sorsa saját jövőnket is előre vetíti, ha a mohó, zsákmányszerző maffiacsaládok hálózata és az azt kiszolgáló állam "kétharmados", "feudális" brutalitása rajtuk következmények nélkül, büntetlenül átgázolhat. 

Ángyán József független országgyűlési képviselő

Kedves Barátaim! Hölgyeim és Uraim!

A Tisztesség és Emberség Szövetsége (TESZ) mozgalom kezdeményezőjeként mindenek előtt hálás köszönetet mondok azért a támogatásért, amit a TESZ összefogás indításához és az országgyűlési választások kapcsán kifejtett tevékenységéhez adtak. A mozgalom indításának elhatározása abból a meggyőződésből született, hogy egy "lélektől lélekig" épülő, örök értékeinkre és erkölcsi normáinkra alapuló emberi hálózat lehet egyedül képes megakadályozni, hogy a spekuláns tőke diktatúrája átgázoljon családjainkon, közösségeinken, gyermekeink, unokáink jövőjén. Köszönöm hát, hogy csatlakozásukkal, támogatásukkal Önök is megerősítették a döntés helyességébe vetett hitünket, és tevékenyen részt kívánnak venni az összefogás kiteljesítésében.

Magam nyolc éven keresztül országgyűlési képviselőként, ezen belül húsz hónapon át a VM parlamenti államtitkáraként is hosszan  kísérleteztem azzal, hogy a közösségek államát ismét a közjó szolgálatába állítsuk. Azzal kellett azonban szembesülnöm, hogy a nemzeti vagyonunkat széthordó és a közös kasszáinkat folyamatosan kifosztó gazdasági érdekcsoportok, "maffiacsaládok" hálózata kerítette hatalmába az államot, és a két nagy pártpolitikai tömörülés nem más, mint e háttérhálózat kiszolgáló "délelőttös és délutános" műszakja. A pártokráciának egy olyan rendszere alakult ki, amelyben az országgyűlési képviselő nem az őt megválasztóknak, hanem a maffiahálózatot kiszolgáló pártközpontnak felel, saját egzisztenciája és családja jövője attól függ, hogy mennyire vannak megelégedve „használhatóságával” a "keresztapák".

Belső erőfeszítéseim kudarcát belátva előbb a kormányból, majd a kormánypárti frakció-szövetség képviselőinek sorából is kiléptem, és a családokra, a fiatalokra és a helyi közösségekre épülő Tisztesség és Emberség Szövetsége (www.tesz.info) összefogás elindítását kezdeményeztem, amely reményeim szerint megteremtheti az igaz beszéd, a nyilvánosság fórumait, és segíthet akár már most is a közügyek szolgálatára szegődő képviselőket juttatni a törvényhozásba. Olyan képviselőket, akik a nemzetük, a saját helyi és hivatásrendi közösségük boldogulásának szolgálatára teszik fel az életüket, és nem az országunkat kirabló gazdasági érdekcsoportokat kiszolgáló pártközpontoknak, hanem az őket küldő közösségeknek tartoznak elszámolással. Akik vallják, hogy az ember - a jelenlegi pártpolitikai "elit" értékrendjével szemben - egyáltalán nem annyit ér, amennyi az összeharácsolt vagyona, hanem – Kodály Zoltán szavaival - annyit, „amennyit embertársainak használni, hazájának szolgálni tud”. Akik szerint soha többé nem lehet törvényes az, ami erkölcstelen.

Kedves Barátaim! Hölgyeim és Uraim!

A teljes médiablokád közepette ezúton fordulok most Önökhöz, és nemcsak mai mindannyiunk, hanem a következő generációk jövője iránti közös felelősségünk okán is kérem segítségüket. Örömmel adom hírül, hogy a helyi közösségek akaratából, az ő képviseletükben és a TESZ támogatásával - a félelem és kiábrándultság légkörében, a durván egyenlőtlen feltételek valamint a választási törvényben kódolt "bizniszpártok" tömkelegének "aláírás-üzletelése" közepette és mindezek ellenére - az Élőlánc Magyarországért (www.elolanc.hu) az emberekkel valóban találkozva, támogató aláírásukat tisztességes úton megszerezve 9 körzetben jelölteket állít az országgyűlési választásokon. (Rövid bemutatásukat itt olvasható) A jelöltek és a választókerületek, amelyekben indulnak, az alábbiak:

• Ács Sándorné Fejér megye 05. vk. (Sárbogárd)
• Diviki Nagy Attila Budapest 14. vk. (XVII. kerület)
• Hargitai István Budapest 13. vk. (XVI. kerület)
• Horváth András Budapest 08. vk. (XIV. kerület)
• dr. Horváth Melinda Pest megye 12. vk. (Cegléd)
• Kohajda László Bács-Kiskun megye 02. vk. (Kecskemét)
• Lázár Péter Veszprém megye 03. vk. (Tapolca)
• dr. Léhmann György Somogy megye 04. vk. (Siófok)
• Pacsuta Péter János Pest megye 01. vk. (Érd)

Nem igaz hát, hogy csak a rossz és a még rosszabb közül lehet választani! Ha ők közösségeik képviseletében már most bekerülnek a törvényhozásba, akkor egy olyan fontos hídfőállást alkothatnak, amely az országgyűlési kereten kívül szerveződő TESZ mozgalommal összefogva előkészítheti az igazi rendszerváltást: a közösségek államának kiszabadítását az intézményesült korrupció mocsarából, leválasztását a maffiahálózatrokról és a közjó szolgálatába állítását.

Szeretettel hívom és kérem hát kedves mindnyájukat: erősítsük együtt a családok, a fiatalok és helyi közösségek tisztességes hálózatépítő mozgalmát! Ehhez most mindenek előtt arra van szükség, hogy segítsék az Élőlánc Magyarországért színeiben induló jelölteket, hívjanak erre másokat is! Készüljünk együtt a változásra, az igazság pillanata és egy új világ közeli eljövetelére!

Gödöllő, 2014. március 11.

Eddigi támogatásukat, együttműködésüket ismételten hálásan megköszönve  és továbbra is kérve, a „világ fölött őrködő Rendben” és a jó szándékú emberek összefogásának erejében töretlenül bízva, őszinte tisztelettel és baráti szeretettel:

Ángyán József

Kedves Barátaim!

Talán emlékeztek még arra, hogy diplomátok átvételekor azzal váltunk el egymástól: építsünk hálózatot „lélektől lélekig”. Egy olyan emberi hálózatot, amely egyedül lehet képes megakadályozni, hogy a spekuláns tőke diktatúrája átgázoljon az értékeinken, családjainkon, közösségeinken, gyermekeink, unokáink jövőjén. Most azért fordulok hát hozzátok, mert úgy érzem, hamarosan eljön ennek az ideje. Miért is gondolom ezt?

Talán láttátok, hogy magam nyolc éven keresztül országgyűlési képviselőként, ezen belül húsz hónapon át a VM parlamenti államtitkáraként is hosszan – tán túlságosan is sokáig - kísérleteztem azzal, hogy a közösségek államát ismét a közjó szolgálatába állítsuk. Be kell vallanom Nektek, hogy ebbéli törekvésem kudarcot vallott.

Brutálisan kellett azzal szembesülnöm, hogy gazdasági maffiacsaládok hálózata kerítette hatalmába az államot, és a két nagy pártpolitikai tömörülés nem más, mint e háttérhálózat kiszolgáló délelőttös és délutános műszakja. A pártokráciának egy olyan rendszere alakult ki, amelyben a képviselő sem az őt megválasztóknak, hanem a maffiahálózatot kiszolgáló pártközpontnak felel, saját egzisztenciája és családja jövője attól függ, hogy mennyire van megelégedve „használhatóságával” a „kedves vezető.”

Belső erőfeszítéseim kudarcát belátva előbb a kormányból, majd a kormánypárti frakció-szövetség képviselőinek sorából is kiléptem, és a Nektek már annak idején említet hálózat, a családokra, a fiatalokra és a helyi közösségekre épülő Tisztesség és Emberség Szövetsége (TESZ) (www.tesz.info) elnevezésű összefogás elindítását kezdeményeztem. Azt remélem, hogy ez a szövetség megteremtheti az igaz beszéd, a nyilvánosság fórumait, és segíthet akár már most is a közügyek szolgálatára szegődő képviselőket juttatni a törvényhozásba.

Olyan képviselőket, akik a saját helyi és hivatásrendi közösségük képviseletére, boldogulásának szolgálatára teszik fel az életüket. Akik visszahívhatók, mert nem az országunkat kirabló gazdasági érdekcsoportokat kiszolgáló pártközpontoknak, hanem az őket küldő közösségeknek tartoznak elszámolással. Akik vallják, hogy az ember nem annyit ér, amennyi az összeharácsolt vagyona, hanem – Kodály Zoltán szavaival - annyit, „amennyit embertársainak használni, hazájának szolgálni tud”. Akik szerint soha többé nem lehet törvényes az, ami erkölcstelen.

Fotó: VS.hu/Zagyi Tibor

Tisztelt Volt Tanítványaim! Kedves Barátaim!

Pályája vége felé közeledő volt tanárotokként, a teljes médiablokád közepette ezúton fordulok most hozzátok, és nemcsak miattatok, hanem a következő generációk jövője iránti közös felelősségünk okán is kérem segítségeteket. Ebbéli minőségemben, de a Tisztesség és Emberség Szövetsége (www.tesz.info) összefogás kezdeményezőjeként is hírül adom, hogy a helyi közösségek akaratából, az ő képviseletükben és a TESZ támogatásával az Élőlánc Magyarországért (www.elolanc.hu) több körzetben is jelölteket állít az országgyűlési választásokon. (A jelöltek nevét, elérhetőségét és a támogató aláírások gyűjtésének helyét tartalmazó táblázatot levelemhez mellékelem.) Nem igaz, hogy csak a rossz és a még rosszabb közül lehet választani!

Szeretettel hívlak és kérlek hát Benneteket: kapcsolódjatok be a helyi közösségek hálózatépítő mozgalmába, és támogató aláírásotokkal majd szavazataitokkal is segítsétek jelöltjeit, az Élőlánc listáját, hívjatok erre másokat is. Két volt tanítványom, egykori évfolyamtársaitok, Pej Zsófi és Pacsuta Péter már tevékenyen részt vesz az összefogás szervezésében. Tőlük, valamint a www.tesz.info honlapról további információkhoz is juthattok.

Gödöllő, 2014. február 24.

A „világ fölött őrködő Rendben” és a jó szándékú emberek összefogásának erejében bízva, őszinte tisztelettel és baráti szeretettel üdvözöllek Benneteket: Ángyán József

Kedves Barátaim!

Bizonyára mazochizmusomnak tudható be, hogy megnéztem a Bayer elvtárs zalai fórumáról készült videót, amint egy - tán nem véletlenül az ország másik feléből származó - borsodi földbérleti példán kocsmai stílusban, szakadtan humorizálva mutatja be az általa primitivizált, két világot, amelyek közül szerinte választanunk kell.

Mariano, az olasz, - akit éppen a jelenlegi kormányoldal védett, és államtitkárként még én szorgalmaztam az eltávolítását - valamint a műkörmös esete megrendítő - és persze Zalából ellenőrizhetetlen, ferdítésektől, csúsztatásoktól, hogy ne mondjam hazugságoktól hemzsegő - bayeri történetének szinte minden mondatához megjegyzések sorát lehetne fűzni, de minek. Tisztánlátását a tényekkel úgysem lehet megzavarni: (V. jelentés a földről)

fotó: facebook

Így néz ki hát egy Népszabadságon szocializálódott - ma persze nemzeti, polgári, mi több "CÖF-ös", Echo Tv-s, Magyar Hírlapos - elvtárs bevetésen. Szomorú, ha az ő "lezsugázós" csapata, a háttérből irányító gátlástalan gazdasági maffiahálózat másik kiszolgáló műszakja a "túlmozgásos" és a "libatolvaj" választható alternatívája. Isten irgalmazzon ennek az országnak és szerencsétlen népének!"

Köszönettel és szeretettel:

Ángyán József 

Kedves Barátaim!

Hosszas munkával és sokak önzetlen segítségével - melyért ezúton is hálás köszönetet mondok - elkészültem az állami földbérleti pályázatok 2013. szeptember 1-i állapot szerinti, immár teljes körű feldolgozásával.

Mint tán emlékezetes, az előző, negyedik elemzést a 2012. december 15-ei időkeresztmetszetre készítettem. Ebben teljeskörűen feldolgoztam illetve aktualizáltam nyolc – Baranya, Békés, Borsod, Csongrád, Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Veszprém – megye adatait. Ez a vizsgálat az új állami földbérleti pályázati rendszer alkalmazásának első éve végéig országosan bérbe adott összterület 85 %-ára, több mint 18.600 ha-ra terjedtek ki, tehát az állami földbérleti pályázatok eredményeinek csaknem teljes körű feldolgozását adta. Az elemzés eredményeit "IV. jelentés a földről" címmel, tanulmány formájában 2013. április 22-én, a Föld Napján a „Kié legyen a föld?" honlapon tettem közzé, amit - a korábbi háromhoz hasonlóan - igen élénk társadalmi, politikai és sajtóvita kísérte.

A kormányzat azonban – az elemzések tényeinek valamint az NFA Ellenőrző Bizottsága súlyos gondokat jelző vizsgálata és 2012 októberében készült, ám mindezidáig nyilvánosságra nem hozott jelentése ellenére, azok cáfolata nélkül – váltig azt állítja, hogy a helyben lakó, gazdálkodó családokat, a kis, közepes egyéni gazdaságokat részesíti előnyben, a kritikákkal kapcsolatban pedig visszautasító, magabiztos nyilatkozatokat tesz. Mindezeken túl a IV. jelentés megjelenése óta a föld- és birtokpolitika területét érintő törvényhozás is vésztjósló, a Nemzeti Vidékstratégában meghatározottól egyre inkább eltérő irányba tart, amely szoros összefüggést mutat a földbérleti rendszer által jelzett stratégia-váltással.

Éppen ezért az elemző munkát folytatva, azt kiszélesítve megkíséreltem az agráriumot és a vidéket körülvevő folyamatok értelmezését, továbbá áttekintettem a földügyi törvényalkotás helyzetét is, és a 2013. szeptember 1-i időkeresztmetszetre teljes körűen feldolgoztam az állami földbérleti pályázatok adatait. Az "V. jelentés a földről" címet viselő, jelen összeállításban e gazdasági, társadalmi és törvényalkotási folyamatértékelés, helyzetelemzés, valamint az új pályázati rendszerben eddig bérbe adott valamennyi állami terület aktualizált hivatalos adatai feldolgozásának, megyénkénti valamint közös elemzésének eredményeit, az azokból levonható, általánosítható tanulságokat adom közre.

A továbbiakban a földügyi törvényalkotás nyomonkövetése mellett folyamatosan feldolgozom az állami földbérleti rendszer alkalmazásának eredményeit. Feltett szándékom, hogy a földügy törvényhozási és az állami földek bérbeadási folyamatában kibontakozó képet teljes körűen a nyilvánosság elé tárom, az elemzéseim eredményeit negyedévente közzéteszem, és a meghirdetett birtokpolitikai elvekkel szembesítem.

A teljes kép megrajzolásához szükséges – eddig is tömegével kapott – helyi információkat és önzetlen segítséget hálásan megköszönöm. Továbbra is kérem a helyi közösségek, családok, gazdák, mindazok segítségét, akik tudnak és akarnak is tenni egy érték alapú új világ létrejöttéért.

Szeretettel ajánlom a jelen összeállítást kortársaimnak éppen úgy, mint tanulságul az utókornak, a jövő nemzedékek tagjainak, köztük Hannának, tegnap született kis unokámnak.

A világ fölött őrködő Rendben, az igazság, a nyilvánosság valamint a jó szándékú emberek összefogásának, a tisztesség és emberség szövetségének erejében töretlenül bízva, adventi várakozással és baráti szeretettel:

Gödöllő, 2013. december 22. - Advent 4. vasárnapja

Ángyán József

A tanulmány itt: Ángyán József V jelentés a földről (4 MB word)

A Tisztesség és Emberség Szövetsége mozgalom kezdeményezőjeként Magyarország becsületes polgáraihoz fordulok, és segítségüket kérem egy – az 50-es éveket idéző – ügyben.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a NAV feljelentése alapján ma reggel fél 8-kor házkutatást tartott, "nyomozati cselekményt hajtott végre" Horváth Andrásnál, a NAV volt munkatársánál, és iratokat foglalt le, valamint számítógépe merevlemezét is elvitte.

Fotó: K 2 PRESS

Hogy jól értsük: a "közösségek állama" nem a közös kasszák megrablói és az őket fedezők körében hajt végre azonnali "nyomozati cselekményt"! Nem azok körében, akikkel kapcsolatban pedig bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja merülhetett fel, ha Horváth András feljelentése alapján maga az ügyészség is vizsgálatot rendelt el. Nem ellenük indul "nyomozati cselekmény", mielőtt a bűnjeleket eltüntetnék, hanem az ellen, aki lelkiismeretének szavára hallgatva és a nyilvánosságot vállalva a feljelentést megtette. 

Ez itt a vége a közösségek érdekeit védő állam mítoszának! Itt már csak az együttes kiállás, a közösségek és a nyilvánosság ereje segíthet.

Arra kérem minden tisztességes honfitársamat, hogy együtt álljunk ki a mellett az ember mellett, aki bátran kiállt miértünk! Ez most már nem csak róla, hanem a mi megmaradásunkról is szól. Ha a mohó, zsákmányszerző maffiacsaládokat kiszolgáló állam brutalitása rajta átgázol, azt mi sem éljük túl, akkor közösségeink, de gyerekeink is pusztulásra lesznek ítélve.

A vidékfejlesztési miniszter és ambiciózus államtitkára minapi sajtótájékoztatóját követően futótűzként járta be a magyar médiát a hír: „megkötötték a háromezredik haszonbérleti szerződést a földprogramban”¹ és „nem oligarcha nyert földet!”²

A hír önmagában valóban örömteli, hogy egy Gödöllőn végzett fiatal agrármérnök, a Zala megyei Szepetneken élő, a családi gazdaságukat 2012. márciusa óta vezető Szantner Ádám 89,5 hektár állami földterület 20 éves bérleti jogához jutott, és így sertéstartási és burgonyatermesztési irányba fejlesztheti gazdaságukat. Természetes az is, hogy a család számára is fontos esemény volt a szerződés átvétele, ezért ők is jelen voltak az átadási ceremónián. A SZIE egyetemi tanáraként és magánemberként én is gratulálok nekik, és fiatal barátunknak őszinte szívvel kívánok sok sikert és örömöt a gazdaságában. Bár többen lennének, és csak véletlenül keveredne közéjük egy-egy nem odavaló nyertes.

Az ő sikerük feletti örömömet azonban beárnyékolják az állami földbérleti rendszer általam megismert szomorú tényei. Most nem is arra gondolok, hogy a - bírósági döntést követően kényszerűen nyilvánosságra hozott, pályáztatás nélküli, megbízási szerződésekkel - bérbe adott állami földterületek listáján e megünnepelt 3.000-rel szemben több mint 24.000! földrészlet és azok használói között szinte kizárólag csak tőkés nagybirtok és társaság (Rt., ZRt., Kft. Bt. stb.) szerepel. Ezúttal még csak nem is azt teszem szóvá, hogy az eddig pályázati úton bérbe adott területek zömét néhány tucat – megyénként általában 3-4 - nagy és jelentős „kapcsolati tőkével” rendelkező érdekeltség vitte el a helyi gazdálkodó családok elől.

Azt azonban nagyon szeretném még megérni, hogy hasonló médianyilvánosságot kap az a megható, bensőséges, mondhatnám baráti, rokoni, családias esemény is, amikor a miniszter ez utóbbi néhány tucat - ám egyáltalán „nem tucat” – szereplőnek, „nagy játékosnak” átadja azt az egyenként akár 30-40 földbérleti szerződést, amely valamennyi nyertes pályázatukat követően több száz vagy ezer hektárok húsz éves bérleti jogát biztosítja számukra. Különös öröm lenne pl. az alábbiak közül legalább néhánnyal egy ilyen sajtó-nyilvános ceremónián találkozni:

Fiatal földművesek – avagy az állami földbérleti pályázatok néhány nyertese

4. A Karmopol-Agro Kft. pályáztatás nélküli megbízási szerződéssel további 34! db állami földrészletet bérel. Ennek összterülete és egyéb jellemzői nem tudhatók, mert az NFA a területre vonatkozó, ill. a szerződési feltételeket illető információkat, de még a területazonosító helyrajzi számokat sem hajlandó nyilvánosságra hozni.

5. A Héjja Testvérek Kft. pályáztatás nélküli megbízási szerződéssel további 107! db állami földrészletet bérel Ennek összterülete és egyéb jellemzői nem tudhatók, mert az NFA a területre vonatkozó, ill. a szerződési feltételeket illető információkat nem hajlandó nyilvánosságra hozni.

6. Az AGRO-BOS Kft. pályáztatás nélküli megbízási szerződéssel további 136! db állami földrészletet bérel. Ezek összterülete és egyéb jellemzői nem tudhatók, mert az NFA a területre vonatkozó, ill. a szerződési feltételeket illető információkat nem hajlandó nyilvánosságra hozni.

Fónai Imre a Somogyi Hírlaptól interjút kért tőlem, és ehhez elküldte kérdéseit. Megírtam az azokkal kapcsolatos első reakcióimat, amelyek talán a somogyi újságnál szélesebb körben is érdeklődésre tarthatnak számot:

- F.I.: Vidéken agrárbéke honol. A sertéstartók gratulálnak az áfa-csökkentés miatt. A többi gazdálkodó is optimista, mert látja, hogy a kormányzat kiemelten foglalkozik a mezőgazdasággal. A vidéket járó Fazekas Sándor mondta ezt lapunknak adott minapi villáminterjújában. Mit szól ön ehhez?

- Á.J.: A kormányzat – hasonlóan a mást területeken megkötött stratégiai partnerségi megállapodásokhoz – a helyi gazdálkodó családok és közösségek helyett láthatóan inkább az erős érdekérvényesítő képességű, magán vagy tőkés társasági formában működő nagybirtokkal, nagy tőkeérdekeltségekkel kötött szövetséget. Sertés pl. már szinte csak ezek nagy, szakosított, iparszerű telepein található. Embereiket az úgynevezett Nemzeti Agrárgazdasági Kamarában és különféle kormányzati szinteken és hivatalokban döntéshozó pozíciókba helyezte. Mitől lenne ez a kör elégedetlen? A többieknek pedig a hallgatás fejében vagy löknek valamit, vagy pedig megfélemlítik, esetenként egyenesen megfenyegetik őket, ezért azután a hatalomnak kiszolgáltatott helyzetükben – a korábbi időszakok tapasztalataival a zsigereikben – inkább hallgatnak. A korábbi vészkorszakok után megpróbálja a falu és közössége most valahogy ezt is túlélni.

- F.I.: A miniszter arról is beszélt: a földbérlet-pályázat sikertörténet, 3.000 nyertes van, és csak 40-50 esetben akad vita. Az NFA elnökét sem ezért váltotta le. Mi hát a baj, ha ekkora az elégedettség vidéken és a minisztériumban?

- Á.J.: Ami az állami földbérleteket illeti, ahogy a miniszter, ugyanúgy az emberek is pontosan tudják, hogy a 3.000 bérleti szerződés egyáltalán nem ennyi nyertes családot jelent. A „40-50 eset”, amit most már legalább Fazekas is beismer, 40-50 nagy érdekeltséget jelent, amelyek éppen a helyi gazdálkodó családok elől – akár több tucat nyertes pályázattal – viszik el a bérbe adott földek 70-90 %-át. A Mészárosok, az Antalffyk, a Zimmermannok, a Gerzsánszkik, a Demeterek, a Kanyokok, a Héjják vagy éppen az Ághok, akik nem csak a pályázatok legfőbb nyertesei, de – a Csányikkal, a Nyergesekkel, a Simicskákkal, a Leisztingerekkel vagy éppen a Dorogikkal együtt – százszámra kapják pályáztatás nélkül is bérbe az állami birtoktesteket. A VM vezetőinek – általában szervezett közönség előtt zajló - „fórumain” és a minisztériumban persze ettől még nagy lehet az elégedettség, a falu, a vidék pedig ma még hallgat. Fecseg és hazudozik a felszín, és még mindig hallgat a mély.

- F.I.: Ángyánt olyan fórumokra hívják, ahol elégedetlen emberek vannak, már nem is találkozik elégedettekkel. De kérdem én, hol van az az elemi erejű felháborodás, ami 2005-ben megvolt, amikor a gazdák a Kossuth térre vonultak? – tette föl a kérdést egy interjúban az agrárkamara országos elnöke. Ön tényleg nem találkozik elégedett gazdákkal? És valóban, hol vannak az elégedetlen tömegek?

- Á.J.: Valóban sokfelé hívnak, sok beszélgetésen, fórumon veszek részt, és – ebben egyetértve Győrffy Balázzsal - alig találkozom elégedett emberekkel. Ezért a pökhendi, magabiztos nyilatkozatokkal kapcsolatban mindenkit óvatosságra intenék. Meglátásom szerint ugyanis a közös megmozdulás elmaradásának egyáltalán nem az elégedettség, de még csak nem is az az 50-es évekből ismert fortélyos félelem az oka, amely ismét uralja a közösségeinket. Fontosabb az a szomorú tény, hogy a gazdáknak ma már nincs tényleges érdekképviselete, országos vezetőik elárulták őket. A MAGOSZ felső vezetése integrálódott a kormánypárti politikába. Jakab István elnök az Országgyűlés egyik alelnöke, Győrffy Balázs alelnök országgyűlési képviselő, agrárkamarai elnök, Budai Gyula szövetségi igazgató országgyűlési képviselő, elszámoltatási kormánybiztos majd államtitkár lett. De fideszes országgyűlési képviselő Obreczán Ferenc főtitkár és Örvendi László Hajdú-Bihar megyei elnök, sőt a kormányoldali szövetséges KPE elnöke, a kisgazda Túri-Kovács Béla is. Ahogy látom, eszük ágában sincs, de meg sem merik kockáztatni a kormányzattal való szembefordulást, bár ők aztán igazán tudhatják, hogy az a gazdatársadalom és a vidék érdekeivel, választási ígéreteivel ellentétes törvényeket, rendeleteket és intézkedéseket hoz. Ráadásul a gazdák között a hangadóknak itt-ott-amott löknek valamit, bérbe adnak pl. valamennyi – a hangerővel és a hatókörrel arányos nagyságú - állami földet, így vezetés híján a többiek elégedetlensége ma még könnyen leszerelhető.

- F.I.: A somogyi pályázatokról készült jelentése alapján eltér-e bármiben is a megyénk az eddig vizsgált megyékhez képest?

   - Á.J.: A módszer és a nyerési esélyek sajnos születésem szeretett forrásvidékénél, Somogyban is hasonlóak, mint amit más megyékben is tapasztalok. A hamarosan – reményeim szerint még Karácsony előtt - nyilvánosságra kerülő V. jelentésem megyei fejezete, amely a 2013. szeptember 1-i állapot pillanatfelvétele lesz, ezt dokumentálni is fogja. Annyit talán előzetesen is elmondhatok, hogy a megyében augusztus végéig ugyan összesen 84 nyertes pályázatot hirdettek, ám a bérbe adott állami földek közel felét mindössze 3 érdekeltség szerezte meg. Ezek a nyertesek, Szabó Csaba földügyi miniszteri biztos szavaival az „olimpiai dobogósok”: a bábonymegyeri Ágh János és családja (30%), a somogyszobi CLAESSENS-GROUP Companys belga származású tulajdonosa és egyik cége (10%), valamint – a volt Lajoskomáromi Győzelem T.Sz.-t felvásárló nagybirtokos, Raskó György által, egy bányavállalkozásnak föld nélkül értékesített tehenészeti telepéből  létrejött - Lajoskomáromi Tejtermelő Kft. (7%). Ágh János és családtagjai – felesége, fia, lánya és sógora - ezen felül pályáztatás nélküli megbízási szerződéssel összesen további 192! db, a Lajoskomáromi Tejtermelő Kft. pedig további 26! db állami földrészletet bérel. Ezek összterülete és egyéb jellemzői nem is tudhatók, mert az NFA a területre vonatkozó, ill. a szerződési feltételeket illető információkat, de még a területazonosító helyrajzi számokat sem hajlandó nyilvánosságra hozni. A településenkénti szerződések számát és a szerződő fél nevét is csak erre kötelező bírósági döntés nyomán, ömlesztve volt hajlandó közzétenni. Mindez azonban azt hiszem helyben sajnos nagy meglepetést valószínűleg nem fog okozni.

- F.I.: Professzor úr, hintában ül? A somogyi agrárkamara elnöke mondta ezt egy szóládi tájékoztatón, hozzátéve: ön azt a pályázati rendszert bírálja, amit kidolgozott..

- Á.J.: Ismerem ezt a hazugságot, amit a hivatalos kormányzati kommunikátorok serege agyalt ki, a közvélemény felé a kézben tartott médiumokon keresztül sulykol, és a kormányoldal témában tájékozatlan, jóhiszemű szereplői is tovább visszhangozzák. Szabó Csaba földügyi miniszteri biztos kinevezését, majd az első időszak egyetlen tisztességes pályázati folyamatának, a Borsodi mezőség első körös pályázatainak - a hátam mögött megszervezett és végrehajtott - botrányos megsemmisítését követően Fazekas a földügyekkel és földbérletekkel kapcsolatos jogosítványokat és feladatokat megvonta tőlem. Nem véletlen tehát, hogy már a 2012. januári lemondásom után napvilágot látott, támogatóimnak írt levelemben, majd a négy földügyi jelentésemben és minden nyilatkozatomban világossá tettem, hogy éppen a választási és kormányprogrammal szöges ellentétben álló, a helyi családokat előre megjósolhatóan kisemmiző, a nagy érdekeltségeket helyzetbe hozó, a „mutyi”, a „lezsugázás” lehetőségét magában hordozó, elfogadhatatlan földbérleti rendszer és törvény-előkészítés miatt távozom. Azért távozom, mert ezt a fordulatot és a kirajzolódó földbérleti rendszer megváltoztatására tett belső erőfeszítésem reménytelenségét valamint a maffiairányítás elhatalmasodását a bennem bízó embereknek jeleznem kell. Az én lelkiismeretem tehát teljesen nyugodt. Én ugyanazokat az értékeket képviselem és ugyanott, ugyanúgy a gazdálkodó családok és helyi közösségek oldalán állok. Azok persze, akik „hintáznak”, na éppen ők állítják rólam a leghangosabban ugyanezt. A hintából nézve persze a két lábbal szilárdan ugyanott álló tűnhet helyváltoztatónak.

- F.I.: A Fidesz parlamenti frakciójából való kilépésekor bejelentett mozgalom körül hosszú ideig nagy volt a csönd. Azután most, november huszadikán némiképp előzmények nélkül zászlót bontott a Tisztesség és Emberség Szövetsége. Kikkel és miért kezdeményezte ön ennek a mozgalomnak az elindítását?

- Á.J.: A mozgalom kezdeményezőivel, a Gazdálkodó Családok Egyesülete, az Élőlánc Magyarországért, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ valamint a Váralja Szövetség vezetőivel, tagságával, de egyre több honfitársammal együtt magam is mind világosabban látom azt az elkeserítő helyzetet, hogy néhány tucat mohó, zsákmányszerző hazai és multinacionális gazdasági érdekcsoport, tőkeérdekeltség, maffiaszerű hálózatot alkot. Ez a hálózat úgy tűnik foglyul ejtette a közösségek államát, és a közjó helyett szűk csoport- sőt magánérdekek szolgálatába állította azt. Megvalósulni látszik nálunk is a Transparency international térségünkre vonatkozó megállapítása, hogy a korrupció új, „fejlettebb” szintje alakult ki, ahol a hálózat embereit törvény- és döntéshozó pozíciókba helyezi, sőt a nagyobb kasszáknál tartótisztek is kerülnek melléjük. Úgy tűnik, hogy az MSZMP utódformációi és a FIDESZ szövetségeseivel együtt egyre inkább e hálózat „délelőttös és délutános politikai kiszolgáló műszakjává” válik. A verseny köztük mintha nem is a közjó szolgálatának lehetőségéért, hanem e hálózat kiszolgálásáért folyna, ezért állandóan csak egymással vannak elfoglalva. Mindennek következménye a nemzeti vagyon széthordása, a közös kasszák megcsapolása, az ország kirablása. Elfogadottá és szinte természetessé válik „az ember annyit ér, amennyije van” elv és az egymáson átgázolás, az emberi értékek és erkölcsi normák eltűnése, a helyi kisközösségek családok szétesése, a perspektívátlan fiatalok elvándorlása.

- F.I.: Ez nem képzelgés vagy összeesküvés-elmélet? Tudna példákat is mondani?

- Á.J.: Hogy mennyire nem kitaláció, azt az egyre nagyobb számban nyilvánosságra kerülő botrányos esetek, körülmények bizonyítják, kezdve ott, hogy nincs elszámoltatás egyik oldalon sem, és az ügynökakták nyilvánossága sem kerülhet szóba. De ezeknél a közös érdekeltség gyanúját erősítő körülményeknél konkrétabb ügyek is egyre tömegesebben napvilágra kerülnek. Ilyenek pl. a nagybirtokot és az erős tőkeérdekeltségeket helyzetbe hozó, botrányos állami földbérletek, az ugyancsak ezt szolgáló földforgalmi törvény, vagy éppen az Alaptörvény 3. módosítása, amelynek során a FIDESZ és az MSZP nagy egyetértésben mondott nemet a családokra és igent a nagy integrátor tőkés társaságokra. De folytathatnám a trafikügyekkel, a közbeszerzési ügyekkel vagy éppen a közös kasszák megcsapolásának ügyeivel. Ez utóbbiak közül pl. azzal, hogy a három legnagyobb – Csányi, a Nyerges-Simicska páros és Leisztinger nevéhez kötődő - tőkeérdekeltség a közös agrárkasszából egyetlen év alatt tízszer akkora támogatási összeget emel ki, mint amennyi ugyaninnen a tanyafejlesztési programra, azaz 300 ezer honfitársunkra jut. Vagy említhetném a legutóbbi – Horváth András által nyilvánosságra hozott – adóbotrányt, a választási ciklusokon áthúzódó, mindkét oldalhoz köthető és folyamatos kormányzati támogatást élvező, 1000 milliárdos léptékű ÁFA-csalások és az ezeket elkövető "érinthetetlen" gengszterek ügyét, az ezzel kapcsolatos - egy hétvége alatt lefolytatott és mindent a legnagyobb rendben találó - kormányzati vizsgálatot, majd az ügy kivizsgálását célzó parlamenti bizottság felállítását nagy egyetértésben elutasító FIDESZ-KDNP-MSZP nagykoalíció létrejöttét is. Meg kell állítani ezt a folyamatot! Le kell választanunk az államunkat, annak törvényhozását, intézményeit, az általa kezelt közös kasszáinkat és nemzeti vagyonunkat erről a politikát irányító maffia-hálózatról, és meg kell szabadulnunk az ezt kiszolgáló, az ország kirablásában segédkező, délelőttös és délutános műszakban egymást váltogató, „ugyanazon emlőn nevelkedett politikai elittől"! Erkölcsi megújulás nélkül nincs jövője a magyarságnak. Ennek alapja pedig az igaz beszéd és a nyilvánosság.

- F.I.: Bár sokaknak elege van ebből és amabból a politikai oldalból is, mintha mégsem tudna áttörni a tisztességes emberek mozgalma. Van egyáltalán igény ma Magyarországon az igazság kimondására, a szemek felnyitására?

- Á.J.: A nyilvánosság megteremtése és az igaz beszéd, a szemek nyitogatása az első, elkerülhetetlen lépés a változáshoz. Ez vezethet el egy olyan népi mozgalomhoz, amely valóban megtisztulást hozhat. Ezt szeretné kezdeményezésünk előmozdítani, ennek terepét igyekszik megteremteni. Sikerre a helyi közösségek megerősítése, az egymáson átgázoló verseny helyett az együttműködés segítése, a nyilvánosság helyi és országos fórumainak megteremtése és azok közös megvédése vezethet, akik vállalják a bátor kiállást. Elkerülhetetlen a közpénzek és közvagyon kezelése teljes nyilvánosságának kikényszerítése, továbbá azoknak a jogi „nagykapuknak” az összegyűjtése és bezárása, amelye e rablási folyamatot lehetővé, mi több törvényessé teszik. Nem lehet soha többé törvényes az, ami erkölcstelen! Mindehhez persze a helyi közösségeknek a saját soraikból kell olyan hiteles képviselőket a törvényhozásba küldeniük, akik nem a pártközpontoknak, hanem e közösségeknek tartoznak elszámolással. Várjuk ezeket a közösségeket, és jelöltjeiket a mozgalom egyik alapítója, a jelenlegi választási törvénynek is megfelelő Élőlánc Magyarországért egyfajta társadalmi szolgáltatásként megkísérli a törvényhozásba juttatni. Törekvéseink sikere vagy kudarca sokat el fog árulni az ország, a nemzet és közösségei állapotáról.